2018. augusztus 26., vasárnap

Billy Monger- A küzdeni akarás mintapéldája

Billy Monger 1999 Május 5-én született az Egyesült Királyságban, majd 2016-ban megkezdte a forma autós karrierjét a Brit F4-es bajnokságban. Első szezonja során háromszor állhatott a dobogóra, összetettben pedig a 12-ik helyen végzett.
A következő szezonban szintén a Forma4-ben versenyzett, és egész jól teljesített az első futamokon többször is dobogóra tudott állni. 2017 Április 6-án egy a pályán lerobbant autóba rohant magas sebességgel, az ütközést nem tudta elkerülni, mivel az előtte haladó versenytársától nem látta az álló járművet, így esélye sem volt azt időben kikerülni. Billyt azonnal kórházba szállították, az út során végig magánál volt.
 A balesetet követően Billy csapata egyből gyűjtést szervezett, hogy segíteni tudják a családot, a gyűjtésben több F1-es pilóta is részt vett: Lewis Hamilton, Max Verstappen, Nico Hülkenberg és Jenson Button is. A kórházban több műtétet is végrehajtottak Billy lábainak megmentésére, azonban végül mind a két lábát amputálni kellett, az egyiket térd fölött a másikat térd alatt.
A műtét után nem sokkal Billy már azt nyilatkozta, hogy újra versenyezni szeretne, amit először 2017 Júliusában tett meg egy átalakított kormány által vezérelhető autóban, amiben mindent kézzel tudott irányítani.
2018 Februárjában már újra Forma autóba ülhetett és jelenleg is a Brit F3-ban versenyez és jelen pillanatban a bajnokság 7-ik helyén áll, idén már kétszer is dobogóra állhatott:

2018 Júniusában pedig a F3-as csapata segítségével álma egy része is megvalósult amikor egy 2011-es Sauber Forma1-es autót tesztelhetett életében először.
A történetnek itt még nincs vége hiszen Billy elhatározta, hogy olyan magas szintre fog jutni a motorsportban amennyire csak tud és ebben semmi sem állíthatja meg. A tervek szerint 2020-ban indulni fog a Le Mans-i 24 órás versenyen 2 olyan társával akik szintén teljesen a kormánnyal kezelik az autót.
A lényeg, hogy soha ne add fel és küzdj az álmaidért mert lehet,hogy sokszor elérhetetlennek tűnnek de mindig próbálkozni kell és ha elég kitartó vagy igenis elérheted a céljaidat.

2018. augusztus 18., szombat

Miért ülünk fel a mai napig a 80'-as hype vonatra?

Hiába telt el már több, mint 30 év az 1980-as évek óta mind az idősebb, mind a fiatalabb generáció időről-időre újra visszatér azokhoz a bizonyos slágerekhez. De ezt vajon minek köszönhetjük? Talán annyival jobbak voltak azok a zenék, vagy csak szimplán mindenki ismeri ezeket a számokat így szolgáltatva jó alapot egy fergeteges bulihoz?
Hogy őszinte legyek erre nincs egyértelmű válasz, hiszen mindenki más és más okból szereti ezeket zenéket; valakinek gyerekkori emlékeket idéz fel megint mások ezekre a számokra ropták a discoban.

Egy dolog azonban biztos ha egy ilyen szám felcsendül egy szórakozóhelyen onnantól az a buli már nem lehet  teljes mértékben rossz. Azonban a mai teljesen egyforma tucat zenékhez képest ezek a számok kész remekműnek számítanak.
Vegyük csak az elmúlt néhány év slágereit a felére már nem is emlékszünk most így néhány év távlatából 20, 30 vagy 40 év múlva már a kutya sem fogja tudni, hogy ki volt az a Justin Bieber, Shawn Mendes, Miley Cyrus vagy Demi Lovato. 
Azt azonban meg merem kockáztatni, hogy egy Guns 'n Roses-ra vagy egy AC/DC-re még mindig emlékezni fognak.